Novellaíró verseny! Figyelem!

Sziasztok! Mindenki, aki látogatja ezt az oldalt, annak hálásan köszönöm. Azt szeretném, ha lenne több feliratkozóm is Google+-on, ezért nagyon nagyon de nagyon szépen kérlek benneteket, hogy iratkozzatok fel, és osszátok meg a blogot.
Na de térjünk a tárgyra. Novellaíró versenyt szeretnék rendezni, aminek határideje Július 13. hétfőtől lenne Július 20. hétfő 12.00-ig. Lényeg a lényeg, hogy írjatok nekem Emailben: sajtoskifli007@gmail.com címre egy vicces/ romantikus/ izgalmas/ szomorú ( ezekből lehet választani) történetet, és amelyik a legjobbra sikerül, azt kirakom a blogra. Hacsak az illetőnek nincs ellenvetése. És nagyon kérem, hogy legyenek ott a levelek a levelezőfiókomban. Figyelem, most próbára tehetitek az írói tehetségeteket!
Előre is köszönettel: A blog szerzője, Borcsa. :)
Témák a következők:
Az éhezők Viadala                         A Beavatott                               és            HarryPotter

Annie Cresta & Finnick Odair 14. rész

Szép téli nap van. Amit csak onnan tudok, hogy a naptár decembert ír, még nem kelt fel a nap, pedig már hat óra van, és egy pár fokkal hidegebb van. De csak egy vékony kötött pulcsira van szükségem, hogy ne fázzak.
Átmegyek Finnickékhez. Finnick anyukája nyit ajtót.
- Nahát, Annie, szervusz!- mondja.- Finnickhez jöttél?
- Igen- válaszolok.
- Akkor kerülj beljebb.
Beenged, és én bemegyek Finnick szobájába. Finnick ül az ágyán, és látványosan unatkozik.
- Heló.- kezdem.
- Két szó nekem azonnal.- mondja Finnick.
- Öhhmm... Jó reggelt?- vigyorgok. Tudom, hogy a Boldog Szülinapot szókombinációt akarja hallani.
- Nem egészen...- mondja Finnick.
- Boldog szülinapot, te egoista! El sem hiszem hogy tizennégy éves vagy!- mondom, és leülök Finnick mellé. Megpuszilom az arcát.
- Köszi- vigyorog Finnick.- És, kedves Annie, milyen máma a kedved?
- Finnick, ne vesd be a költői énedet!
- Jól, van, na, csak próbálok kedves lenni...
- Kimegyünk a partra?
- Hülye vagy, télen?
- Finnick, itt télen is nyár van.
- Naná!- mondja Finnick, és felpattan. Én meg utána. Kimegyünk a partra, leülünk egymás mellé.
- Mindjárt felkel a nap.- mondja Finnick.
Igaza van: már ott van az égen a narancssárga, piros és rózsaszín folt.
- Nézd- mondom Finnicknek, és átakasztom a nyakába a cápafog nyakláncomat.- Ez a tiéd.
Finnick nem mond semmit. Majd közel húz magához és megcsókol. Először meglepődök, de gyorsan lehunyom a szemem, és visszacsókolom. Vagy három percig így maradunk.
Mikor Finnick ajka egy kicsit eltávolodik az ajkamtól, megszólal:

- Ez pedig a tiéd, Annie.
Amikor elengedjük egymást, én villámgyorsan befészkelem magam Finnick ölébe.
- Annie- mondja halkan.- nem válaszoltál a kérdésemre: milyen a kedved?
- Tökéletes...- mondom mosolyogva.

Annie Cresta & Finnick Odair 13.rész

Lyanát mutatják a tévében. Sikeresen felgyógyult, bár megszólalni még mindig nem akar. Indul a győzelmi körútra. Megegyezett a mentorával, hogy csak felolvassa a szövegeket, de többet nem.

Felszáll a vonatra, és közönyös arccal integet. Ruhája kék, szőke haja bonyolult kontyba van csavarva. Megérkezik a tizenkettedikbe, felolvassa a szövegét. Elmondja, hogy nem ismerte a tizenkettedik körzeti kiválasztottakat, hogy mélységesen sajnálja, és a többi. Majd a békeőrök letessékelik a színpadról. Lyana az összes körzetben így szerepel, csak felolvassa a szövegét, aztán isten-veletek-itt-sem-voltam, egészen az ötödik körzetig.
Itt fogja magát, összetépi a szövegét. A mentora és az előkészítője majd' elájul.
- Austin a barátom volt. Támogatott. A lelkemet úgysem tudja meggyógyítani a Kapitólium.- mondja Lyana.- Ezért, én és a mentorom maximálisan támogatni fogjuk az ötödik körzetet.
A mentor elájul, az előkészítő levegőért kapkod, Lyana pedig elégedetten mosolyog. És sír. Lelöki magáról a békeőrök kezét. Felpattan a vonatra, és elkiáltja magát.
- Indulhatnánk most azonnal? Egyrészt nem akarok elkésni, másrészt ezt a két idiótát szívesen itt hagynám...

...........

Finnick és én új nyári elfolglaltságot találtunk magunknak: naplementebámulás. Ülünk a parton, és  bámuljuk a lemenő nap színeit. Hol erős narancs

sárga, hol halványlila.
Néha Finnick vállára hajtom a fejem. Már mindketten boldogok vagyunk. Mindkettőnknek eszébe jut néhány gondolat, ami elszomorítja, de most már van mire másra gondolni.
Véget ért a győzelmi körút, Lyana hazatért a körzetébe.  A családjával lakik, és a nyereményét a nagyedik és ötödik körzeti családok támogatására fordítja.
Finnick megint az a fiú, akit megismertem. Az a vicces, kedves, de empatikus haver. Megint képes nevetni, mint régen.
 Lemegy a nap. Felállunk, és elindulunk haza. A házunk előtt elköszönünk, én jobbra megyek, ő balra.
Bemegyek a lakásunkba. Anya és apa még nem ért haza. Leülök a kanapéra, bekapcsolom a tévét, még mindig az ünneplő ötödik körzetet, a még mindig berágott mentort, és A győzelmi körutat vetítik.
Unom ezt a témát.
Kopogtatnak. Valószínűleg anya vagy apa az. Kinyitom az ajtót. Apa áll ott.
- Szia, Annie.- mondja.
- szia!- köszönök.
- Akadt itt egy kis probléma!- mondja.
- Én már teljesen parázom, mikor meglátom, mit cipel apa. Kifogott egy kifejlett cápát.
-Segítenél ezt behozni?- kérdezi. Bevonszoljuk a nappaliba, onnan pedig a konyhába. Apa felrakja az asztalra, és elkezdi megpucolni. Mivel nekem nincsen elég erős gyomrom ehhez, elindulok a szobám felé.
-Annie!- mondja apa. - Adok valamit.
Odamegyek, és a kezembe nyom egy kis, hegyes cuccot. Megnézem: egy cápafog.
- Köszi!- mondom apának, majd elmegyek a szobámba. A fogat lerakom az asztalra. Rájövök, hogy mit kezdjek vele. Egy dróthurkoz kötök rá, amibe egy vékony, fekete bőrszíjat fűzök. És el is készítettem a nyakláncot. A nyakamba kötöm. Nagyon jól néz ki.
Kipillantok a nappaliba: apa nagyban hámozza a cápát. Elfog a hányinger, ezért visszahúzom a fejem, és kikiabálok a szobámból:
- Köszi, apa!

Annie Cresta & Finnick Odair 12.rész

Szótlanul kikapcsolom a tévét. Lyana győzött. A negyedik körzet.
Lemászok a kanapéról, kinyitom az ablakot, hogy bejöjjön egy kevés friss levegő.
Állandóan Lyanán és Austinon kattog az agyam. Hogy lehet ekkora balszerencséje valakinek?
Lyana ugyan megnyerte a Viadalt, de elveszítette azt, ami a legfontosabb volt neki. A barátját. A szövetségesét. A szerelmét...
Valaki kopogtat, én odamegyek, és kinyitom az ajtót. anya és apa jött haza.
- Sziasztok!- mondom.- De jó, hogy itt vagytok!
- Szia, Annie!- mondja apa. - Már megint a negyedik nyert?
- Igen. Lyana Hastings. Szerintem ez a Viadal legenda lesz.
- Igen, igen. A munkahelyen levetítettek egy kis részt belőle...- mondja anya.- Szegény lány...
- Én is sajnálom- mondom.
- Ez a Hastings- család szerencséje: tavaly Gretha Hastings, tavalyelőtt pedig Taylor Hastings nyert.
Apa bekapcsolja a tévét. A Viadalról tudósítanak: Lyana elkapott egy fertőzést az Arénában, ráadásul nem hajlandó megszólalni. Meg tudják gyógyítani, de az kérdéses, hogy lelkileg felépül-e. Mutatnak róla pár felvételt, és tényleg elég ramatyul néz ki. Tele van sebekkel, és legyengült. Az orvosai szerint egész nap csak fekszik, nem eszik, nem beszél, nem csinál semmit. Még a közeli hozzátartozókkal sem akar kommunikálni.
egy kis idő után átmegyek Finnickhez. Bekopogok,és Finnick kiordibál, hogy jöjjek be.
- Szia, Finnick!
- Helóó, Annie!
Látszik rajta, hogy megviselte ez az egész. Ethan. Lyana és Austin. A többi kiválasztott.
- Tényleg sajnálom, ami Ethannel történt.- mondom vagy ezredszer. Nekem is nagyon rossz.
- Hát, én is sajnálom...- mondja elcsigázottan.
Megpróbálom valamivel jobb kedvre deríteni.
- Megint a Negyedik győzött...- mondom.
- Hát ja...
- Leülhetek?- kérdezem.
- Persze, érezd otthon magad!
Fura érzés lesz úrrá rajtam. Annak ellenére, hogy utáltam Ethant, most a neve említésére sírni kezdek.
Finnick nagyon furcsállja a helyzetet: nem nagyon érti, hogy miért bőgök, ha az előbb még tök nyugis voltam.
- Annie? Mi a baj? Én csináltam valamit?- kérdezi megrettenve.
- Nem dehogy...- mondom sírva- csak rosszul érzem magam... amiatt, ami Ethannel történt!
- De nem az van, hogy te utáltad Ethant? Vagy én tévedek?
- Nem...csak olyan szörnyű volt... végignézni...- most már istenigazából zokogok.
- Semmi baj...- mondja Finnick. - Semmi baj...- bizonytalanul megfogja a vállam, de amikor észleli, hogy nem történik semmi tragikus, közelebb ül hozzám, és átkarolja a sírástól rázkódó vállamat.
- Semmi baj...