Annie Cresta & Finnick Odair 14. rész

Szép téli nap van. Amit csak onnan tudok, hogy a naptár decembert ír, még nem kelt fel a nap, pedig már hat óra van, és egy pár fokkal hidegebb van. De csak egy vékony kötött pulcsira van szükségem, hogy ne fázzak.
Átmegyek Finnickékhez. Finnick anyukája nyit ajtót.
- Nahát, Annie, szervusz!- mondja.- Finnickhez jöttél?
- Igen- válaszolok.
- Akkor kerülj beljebb.
Beenged, és én bemegyek Finnick szobájába. Finnick ül az ágyán, és látványosan unatkozik.
- Heló.- kezdem.
- Két szó nekem azonnal.- mondja Finnick.
- Öhhmm... Jó reggelt?- vigyorgok. Tudom, hogy a Boldog Szülinapot szókombinációt akarja hallani.
- Nem egészen...- mondja Finnick.
- Boldog szülinapot, te egoista! El sem hiszem hogy tizennégy éves vagy!- mondom, és leülök Finnick mellé. Megpuszilom az arcát.
- Köszi- vigyorog Finnick.- És, kedves Annie, milyen máma a kedved?
- Finnick, ne vesd be a költői énedet!
- Jól, van, na, csak próbálok kedves lenni...
- Kimegyünk a partra?
- Hülye vagy, télen?
- Finnick, itt télen is nyár van.
- Naná!- mondja Finnick, és felpattan. Én meg utána. Kimegyünk a partra, leülünk egymás mellé.
- Mindjárt felkel a nap.- mondja Finnick.
Igaza van: már ott van az égen a narancssárga, piros és rózsaszín folt.
- Nézd- mondom Finnicknek, és átakasztom a nyakába a cápafog nyakláncomat.- Ez a tiéd.
Finnick nem mond semmit. Majd közel húz magához és megcsókol. Először meglepődök, de gyorsan lehunyom a szemem, és visszacsókolom. Vagy három percig így maradunk.
Mikor Finnick ajka egy kicsit eltávolodik az ajkamtól, megszólal:

- Ez pedig a tiéd, Annie.
Amikor elengedjük egymást, én villámgyorsan befészkelem magam Finnick ölébe.
- Annie- mondja halkan.- nem válaszoltál a kérdésemre: milyen a kedved?
- Tökéletes...- mondom mosolyogva.