Annie Cresta & Finnick Odair 12.rész

Szótlanul kikapcsolom a tévét. Lyana győzött. A negyedik körzet.
Lemászok a kanapéról, kinyitom az ablakot, hogy bejöjjön egy kevés friss levegő.
Állandóan Lyanán és Austinon kattog az agyam. Hogy lehet ekkora balszerencséje valakinek?
Lyana ugyan megnyerte a Viadalt, de elveszítette azt, ami a legfontosabb volt neki. A barátját. A szövetségesét. A szerelmét...
Valaki kopogtat, én odamegyek, és kinyitom az ajtót. anya és apa jött haza.
- Sziasztok!- mondom.- De jó, hogy itt vagytok!
- Szia, Annie!- mondja apa. - Már megint a negyedik nyert?
- Igen. Lyana Hastings. Szerintem ez a Viadal legenda lesz.
- Igen, igen. A munkahelyen levetítettek egy kis részt belőle...- mondja anya.- Szegény lány...
- Én is sajnálom- mondom.
- Ez a Hastings- család szerencséje: tavaly Gretha Hastings, tavalyelőtt pedig Taylor Hastings nyert.
Apa bekapcsolja a tévét. A Viadalról tudósítanak: Lyana elkapott egy fertőzést az Arénában, ráadásul nem hajlandó megszólalni. Meg tudják gyógyítani, de az kérdéses, hogy lelkileg felépül-e. Mutatnak róla pár felvételt, és tényleg elég ramatyul néz ki. Tele van sebekkel, és legyengült. Az orvosai szerint egész nap csak fekszik, nem eszik, nem beszél, nem csinál semmit. Még a közeli hozzátartozókkal sem akar kommunikálni.
egy kis idő után átmegyek Finnickhez. Bekopogok,és Finnick kiordibál, hogy jöjjek be.
- Szia, Finnick!
- Helóó, Annie!
Látszik rajta, hogy megviselte ez az egész. Ethan. Lyana és Austin. A többi kiválasztott.
- Tényleg sajnálom, ami Ethannel történt.- mondom vagy ezredszer. Nekem is nagyon rossz.
- Hát, én is sajnálom...- mondja elcsigázottan.
Megpróbálom valamivel jobb kedvre deríteni.
- Megint a Negyedik győzött...- mondom.
- Hát ja...
- Leülhetek?- kérdezem.
- Persze, érezd otthon magad!
Fura érzés lesz úrrá rajtam. Annak ellenére, hogy utáltam Ethant, most a neve említésére sírni kezdek.
Finnick nagyon furcsállja a helyzetet: nem nagyon érti, hogy miért bőgök, ha az előbb még tök nyugis voltam.
- Annie? Mi a baj? Én csináltam valamit?- kérdezi megrettenve.
- Nem dehogy...- mondom sírva- csak rosszul érzem magam... amiatt, ami Ethannel történt!
- De nem az van, hogy te utáltad Ethant? Vagy én tévedek?
- Nem...csak olyan szörnyű volt... végignézni...- most már istenigazából zokogok.
- Semmi baj...- mondja Finnick. - Semmi baj...- bizonytalanul megfogja a vállam, de amikor észleli, hogy nem történik semmi tragikus, közelebb ül hozzám, és átkarolja a sírástól rázkódó vállamat.
- Semmi baj...