Annie Cresta & Finnick Odair 5.rész

Néhány nappal később Finnick azzal a csodálatos hírrel állít be hozzám, hogy elvileg már lábra állhatok. Végre. Én ennek hallatára kipattanok az ágyból, és boldogan lépkedni, futni, majd ugrabugrálni kezdek.
- Ezaz!- mondom- érzem a lábam!
- okéééé...- mondja Finnick.- most már végérvényesen is pattoghatsz!
- Köszönöm, hogy meggyógyítottál.
- Igazán nincs mit köszöngetned itten nekem, Annie. Máskor is segítek, ha tudok.
- kimegyünk a partra? Olyan régen nem voltam kint!
- Persze!
Elindulunk, és leülünk a kőhöz, bámuljuk a halakat. Nem igazán szólunk egymáshoz.
Egyszer csak Finnick feláll, én meg már megijedek, hogy elmegy.
- Hova mégy, Finnick?
- Áá, sehova, csak felálltam.
Odasétál egy fához, és előveszi a zsebkését, és belekarcol valamit a fába. Majd visszafordul, és leül.
Én kíváncsian odamegyek a fához. Egy pici felirat van rajta:
" Nem szakít szét minket se baj, se átok,
Finnick és Annie örökre barátok˝
- Ez gyönyörű!- mondom Finnicknek.- és így is lesz. pont úgy, ahogy leírtad.