Annie Cresta & Finnick Odair 11.rész

Lyana felébred. Valami nem stimmel, gondolja. Úgy emlékszik, hogy Austin karjaiban aludt el, de most Austin sehol sincs. Felpattan, és kétségbeesetten körbepillant. De meg is nyugszik, mert ha Austin meghalt volna, már eldördült volna az ágyú. Azt pedig hallotta volna. Körbenéz, majd elindul a kis táborhelytől.
- Austin!- kiáltja.
Majd továbbmegy. Hirtelen meglát pár lábnyomot. Követni kezdi, Fut,és hamarosan utol is éri Austint. De bár ne érte volna utol: egy kidőlt fatörzsre támaszkodik, az arca fehér, mint a fal, A tenyerében piros bogyók vannak. Lyana odasiet, és átöleli a fiút. Austin összerogy, Lyana lefekteti a földre.
- Austin!- mondja- mi történt?
- Ne... egyél... a ...piros bogyókból...
nyöszörög Austin. Lyana átöleli.
- Nem lesz semmi baj... Semmi baj... Rendbe fogsz jönni...- suttogja Austinnak. Majd megpuszilja a fiú fehér homlokát. Kisöpri Austin arcából a barna tincseit. Lyana ajkai alig vannak távol Austin homlokától.
- Semmi baj nem lesz... ígérem...
- Lyana...- nyögi Austin.
Lyana arcáról patakzanak a könnyek.
- Tessék?- próbál mosolyogni sírás közben. Erősen szorítja Austin kezét.
- Énekelsz nekem? Mindig is tudni akartam, milyen a hangod.
- Persze!- mondja Lyana. Halkan, sírással küzdve énekelni kezd:

" a szív gyorsabban ver

Színek és ígéretek

Bátor hogy legyek

Ha félek, hogy elesek?

De ahogy nézlek, 

Minden kétségem

Eltűnik hirtelen

Egy kicsit Közelebb.

Rád vártam, 

ne félj, 

Én már szeretlek

Ezer éve

És szeretni foglak

Még ezer évre "

Lyana lehajol, és megcsókolja Austin hideg ajkát. 

- Ez gyönyörű...- suttogja Austin. 

- Köszönöm.- mondja Lyana.

Austin megszorítja Lyana kezét. Eldördül az ágyú. Lyana zokogva borul Austinra. Megpuszilja a fiú homlokát. 

- Nem...- suttogja. 

Lecsukja Austin szemét. Még egyszer utoljára megcsókolja. Majd leül halott barátja mellé, és sír. Nem akar elmozdulni Austin mellől. Még mindig szorítja a fiú kezét. Elveszítette azt, ami a legnagyobb boldogságot jelentette számára.